Bemutatkozás

17

Szakma

41

Tanterem

68

Munkatárs

A Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium székhelye és a kollégium Makó város szívében helyezkedik el. A városban KERI-ként ismert
iskola 2023-ban ünnepeli fennállásának 100. évfordulóját. 

Az iskola a 2016/2017 –es tanévtől három épületből áll: a székhely a Posta u. 4-6. alatt a kollégium épületével, illetve a Bajza u. 71-73. alatti telephely. 

2020. július 1-jétől a jogszabályi változás következményeként a Návay technikumként és szakképző iskolaként működik.

A hagyományos ágazatokat megtartva az elmúlt években bővültek iskolánkban a tanulóknak kínált lehetőségek: jelenleg kilenc ágazat 17 szakmája közül tudnak a
hozzánk jelentkező tanulók szakmát választani.

Az ágazati képzéseink során szem előtt tartjuk, hogy a helyi gazdasági igényekre reagáljunk, továbbá az Ipar 4.0 forradalom előre jelzett igényeihez is igyekszünk igazítani a képzési szerkezetünket: ennek jegyében a gazdálkodás és menedzsment, a kereskedelem, a közlekedés és szállítmányozás, az építőipar, a gépészet ágazatokon kívül erősítjük az informatika és távközlés, a specializált gép és járműgyártás, a turisztika-vendéglátás és  az elektronika és elektrotechnika ágazatokat. Képzéseink magas színvonalú megvalósítása érdekében törekszünk az infrastruktúra fejlesztésére, az eszközpark bővítésére, korszerűsítésére.

A szakmai gyakorlat megvalósítása évek óta a duális képzőpartnereinkkel való együttműködés keretében történik. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink a
munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő kompetenciákat sajátítsanak el.

Az iskolához szervesen illeszkedő modern, felújított, négyemeletes Pulitzer kollégium városi kollégiumként működik, a helyi középiskolák vidéki tanulóit fogadjuk. A kollégium az elmúlt tanévben is helyet adott a Makóra látogató vendégeknek, a városunk iránt érdeklődő turistáknak.

A városban KERI-ként ismert Alma Mater pedagógusai az elmúlt évtizedekben mindvégig szem előtt tartották, hogy az oktatás – nevelés nemcsak hétköznapi
munka a számukra, hanem a hivatásuk. Tudjuk, hogy hivatásunkat csak akkor teljesítjük, ha olyan embereket oktatunk, akik szakmai tudásukkal és emberi
magatartásukkal elismerést szereznek önmaguknak és iskolánknak. Visszatekintve a KERI múltjára, sorakoznak azok az eredmények, amelyek bizonyítják, hogy
számtalan „nyers gyémántot” csiszoltak az itt tanító pedagógusok „kristályba”.

Kedves Érdeklődő! Ismerje meg honlapunkat!
Reméljük, hasznos információkat talál képzéseinkkel kapcsolatban és kellemes perceket tölt el a KERI megismerésével!

Iskolavezetés

Kincses Tímea

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgató

Papós András

megbízott igazgató

Pipisné István Ildikó

igazgatóhelyettes

Török Béla

szakmai igazgatóhelyettes

Oktatóink

Albert János

gépészet ágazat

osztályfőnök 3/11/2

Balázs Ivett

angol nyelv

Diós Ildikó

magyar, angol nyelv

Almási Éva

angol, német nyelv

Baunok Bernadett

testnevelés

osztályfőnök 10.C

Döme Ferenc

közgazdaság ágazat

Ábrahám Magdolna

Kereskedelem ágazat

osztályfőnök 9.A

Biczók László

matematika, informatika, kémia

osztályfőnök 9.C

Ember Zsuzsanna

magyar nyelv és irodalom

Balázs Ferenc

gépészet ágazat

Busa Ferenc

gépészet ágazat

osztályfőnök 3/11/1

Ferenczi Károly

informatika

osztályfőnök 2/10/2

Forgácsné Busa Szilvia

matematika, informatika

osztályfőnök 5/13/1

Kis Mónika

Könyvtár, magyar nyelv és irodalom

osztályfőnök 11.C

Hidasi Andrea

kerekeskedelem ágazat

osztályfőnök 1/9/2

Horváth Erzsébet

közgazdaság ágazat

osztályfőnök 12.A

Kordás-Harcsás Gabriella

közgazdaság ágazat

osztályfőnök 9.B

Kiss Andrea

informatika

osztályfőnök 12.C

Kovács Gabriella

közgazdaság ágazat

Kovács-Varga Gyöngyi

történelem

osztályfőnök 12.B

Molnár Zsolt

informatika

osztályfőnök 5/13/3

Lovász Edit

közgazdaság ágazat

osztályfőnök 10.A

Mucsi Zsolt

testnevelés, közgazdaság ágazat

osztályfőnök 1/9/1

Nagy Éva

gépírás, német nyelv

Nagy János

gépészet ágazat

Rácz Bálint

angol nyelv

Ráthonyi Ildikó

kémia, német nyelv, kereskedelem ágazat

Risch Ilona

kereskedelem ágazat

osztályfőnök 5/13/2

Ódry Attila

informatika ágazat

Ódry Csilla

matematika

Sinkovicz Andrea Krisztina

magyar nyelv és irodalom

osztályfőnök 11.B

Sólya Éva

történelem, társadalomismeret

Szabó Éva

földrajz, rajz

osztályfőnök 2/10/3

Szécsényi Gábor

építész ágazat

osztályfőnök 3/11/1

Szekeres Krisztián

kereskedelem ágazat

Tornyai Noémi

biológia

osztályfőnök 10.B

Varga Sándor

építész ágazat

Várkonyi Gabriella

magyar nyelv és irodalom

osztályfőnök 11.A

Óraadók

Péli Ferenc

informatika

Rácz Margit

kereskedelem ágazat

Kollégiumi nevelők

Kozák György

kollégiumvezető

Rónai Emilné

nevelőtanár

Savanya Béla

nevelőtanár

Fodor Jenő

nevelőtanár

Vass T. Katalin

nevelőtanár

Kander László

nevelőtanár

Visszahívást kérek
close slider

Kapcsolat







captcha


Skip to content